Kedves horgolt szarvas alvótárs – a tökéletes társ gyerekeknek
Puha, könnyű, ölelnivaló szarvas, akit a gyerekek magukkal vihetnek minden kalandjukra.
Akár szundikálásnál, akár játék közben, ez a plüss szarvas gyermeked kedvenc játéka, hű társa lehet hosszú időn át.
Csak a feje van kitömve, ezért bátran viheted magaddal, ha nem tudsz elaludni. Nem nyom, inkább kényelmes hozzábújni, átölelni.
Rudolf, a szarvas története
Egy hideg, csillagfényes téli estén Rudolf, a piros orrú rénszarvas, épp hazafelé tartott a Mikulás varázslatos műhelyéből. Az égen sűrű táncoltak, és Rudolf orrának fénylő pirosa világítótoronyként ragyogott a sötét tájon.
Egyszer csak halk sírást hallott a bokrok susogása között. Megállt, hegyezte a fülét, és követte a hangot. A mező közepén, egy hóval borított fenyőfa tövében egy kisfiú ült, reszketve a hidegtől. A kisfiú könnyei csillogtak, akár a fagyos jégcseppek.
— Miért sírsz, kis barátom? — kérdezte Rudolf barátságos hangon.
A kisfiú összerezzent, majd megpillantotta Rudolf különleges, világító orrát.
— Elvesztem az erdőben — mondta remegő hangon. — A szüleimmel korcsolyázni mentünk a tóra, de eltévedtem, amikor elkezdett havazni.
Rudolf megsajnálta a kisfiút.
— Ne aggódj, én hazavezetlek! — mondta mosolyogva, és megrázta csilingelő rénszarvascsengőit. — Fogd meg a bundám szélét, hogy ne veszítsük el egymást a hóesésben!
A kisfiú bizalommal követte Rudolfot. A rénszarvas orra fényesen világított, bevilágítva az utat a vastag hóval borított fák között. Ahogy haladtak, Rudolf énekelni kezdett egy vidám dallamot, hogy megnyugtassa kis kísérőjét.
— Kis karácsony, nagy karácsony… — dúdolta, és a kisfiú is halkan csatlakozott hozzá.
Hosszú út után Rudolf végül megpillantotta a kisfiú szüleit, akik kétségbeesetten keresték gyermeküket a fenyőfák között. A fénylő orr láttán boldog kiáltás tört ki belőlük.
— Ott van! — kiáltott az édesanyja, és a kisfiút szorosan magához ölelte.
— Köszönjük, Rudolf! — mondta az apuka hálásan. — Nem tudom, mihez kezdtünk volna nélküled.
Rudolf elmosolyodott, és így felelt:
— Örömmel segítettem. Most már tudom, hogy a piros orrom igazán hasznos!
A kisfiú megölelte Rudolfot, és egy szép karácsonyi díszt vett le a kabátja zsebéből, amit még aznap készített.
— Ezt neked adom, Rudolf, hogy emlékezz rám! — mondta boldogan.
Rudolf a szívéhez szorította az ajándékot, és elégedetten nézett az égre. Tudta, hogy aznap este valami igazán különlegeset tett.
