Kedves horgolt kutya alvótárs – a tökéletes társ gyerekeknek
Puha, könnyű, ölelnivaló kutyus, akit a gyerekek magukkal vihetnek minden kalandjukra.
Akár szundikálásnál, akár játék közben, ez a plüss kutya gyermeked kedvenc játéka, hű társa lehet hosszú időn át.
Csak a feje van kitömve, ezért bátran viheted magaddal, ha nem tudsz elaludni. Nem nyom, inkább kényelmes hozzábújni, átölelni.
Néró kutya története
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kedves kisváros szélén egy magányos kutya, akit Nérónak hívtak. Néró egy különleges kutya volt: az egyik füle fehér, a másik barna volt. Emiatt mindig különcnek érezte magát, és kerülte más kutyák társaságát.
– Senki sem akar majd velem játszani – gondolta szomorúan Néró, amikor a többi kutya vidáman szaladgált a parkban. Inkább a bokrok mögött húzódott meg, és távolról figyelte őket.
Egy napon azonban a parkba érkezett egy kisfiú. Pöttyös labdát rúgott maga előtt, és nevetve hívta:
– Hé, kutyus! Játszol velem?
Néró először habozott. Nem tudta, mit gondoljon. Mi van, ha a kisfiú kineveti eltérő színű füleit? De a fiú türelmes volt, és tovább hívogatta:
– Gyere csak! Mindegy, hogy nézel ki, biztos jó játszótárs vagy.
Végül Néró összeszedte bátorságát, és lassan közelebb merészkedett. A kisfiú mosolygott, és finoman odagurította a labdát. Néró bizonytalanul orrával meglökte, majd visszagurította. A játék hamarosan kacagássá és vidám szaladgálássá változott.
A fiú, akit Marcikának hívtak, másnap is visszatért, és újra hívta Nérót. Így történt, hogy napról napra egyre több időt töltöttek együtt. Néró boldogan vette észre, hogy Marcika sosem törődött azzal, miért eltérő színű a két füle – csak a barátság számított neki.
Egy délután, amikor már órák óta játszottak, Marcika leült a fűbe és megsimogatta Néró fejét.
– Tudod, Néró, nekem sincs túl sok barátom. Néha azt érzem, hogy engem is furcsának találnak, mert túl csendes vagyok. De veled nem kell izgulnom. Egyszerűen jó együtt lenni.
Néró megérezte, hogy Marcika őszinte szavai mögött hasonló érzések lapulnak, mint az övéi. Rájött, hogy mindkettőjüknek szüksége volt egy barátra, aki elfogadja őket úgy, ahogy vannak.
Attól a naptól kezdve elválaszthatatlanok lettek. Együtt sétáltak, fociztak, és még a többi gyerek és kutya is csatlakozott hozzájuk. Néró megtanulta, hogy a barátság nem a külsőségekről szól, hanem arról, hogy megnyíljunk és megmutassuk az igazi énünket. Marcika pedig rájött, hogy egy kis bátorsággal bárki találhat igaz barátokat.
Így éltek boldogan, és mindig emlékeztették egymást arra, hogy a barátság a legnagyobb kincs.
